A végzet asszonya

novella

Harry úgy futott, hogy a lába sem érte a talajt. Nem tudta mire vágyik, mit akar. Torkaszakadtából üvöltött, mély fájdalom járta át. Berontott egy másik terembe. Nem tudta mit keres. Émelygés fogta el, lüktetett a vér az ereiben. Bődületes fájdalom járta át a testét. Üvölteni akart, de képtelen volt rá. Egyszerűen csak megállt. Végignézett magán: talárja rongyos volt, több helyen szétszakadt, mély és tátogó sebek díszítették testét. Egy könny csordult végig az arcán.
A nagy Harry Potter, a világ megmentője egy sötét folyosó kellős közepén állt teljesen megtörve. A nagy Harry Potter kezét az arcába temette és sírt. Leroskadt a földre. Egy zöld villámlás suhant át az agyán és egy hatalmas, eddig nem hallott sikoly zengett a fülében.
- NE! – ordított fel fájdalmában.
- Harry, Harry! – üvöltött hozzá Ron.
De Harry nem kelt fel. A sírástól csillogó szemmel nézett barátjára.
- Harry, mi történt?
- Rosszul vagyok – suttogta.
- Azonnal hívnom kell Madam Pomfreyt.
- Nem.
- Mi az, hogy nem? – harsogta a fiú.
- Hívd…hívd…hívd ide Dumbledoret.
- Dumbledore?
Harry erőtlenül bólintott, majd elájult.
Mindeközben Ron futott fel az igazgatóhoz. Kétségbeesett volt. Nem tudta mi tévő legyen. Mi baja Harrynek? Miért Dumbledoret akarja?
A kőszörny elfordult, Dumbledore már ott állt, mintha csak Ron-ra várt volna.
- Dumbledore professzor, Harry rosszul van és magát akarja látni.
Az öreg bólintott.
- Maradj itt, Ron.
Dumbledore sietve rohant Harryhez.

*

Dumbledore átkarolta Harry ájult testét, majd így szólt:
- Stimula!
Harry felébredt. Nem tudta mit csinál, csak jó szorosan átölelte tanárát.
- Fiam, mi történt?
- Hagytam meghalni.
- Ne beszélj ilyeneket. Nem hiszem, hogy jó állapotban vagy. Fel kellene mennünk Madam Pomfreyhez.
- Nem – erősködött az ifjú Potter – Meg kell hallgatnia.
- Érzem, baj van.
- Jól érzi – köhögött Harry.
- Fel kellene mennünk.
- Nem. Professzor, hallgasson végig – zihálta – Meghalt. Érti? Meghalt. Én tehetek róla. Az én hibám. Miért nem tudtam megmenteni?
- Harry! Nyugodj meg - mondta Dumbledore, aki mindig nyugodt volt, most idegesen szólt hozzá - Ki halt meg? Mi történt?
Harry köhögött egyet erőtelenül.
- Voldemort megölte Ginny Weasleyt – mondta sírva.

*

Közel egy hónap telt el Ginny Weasley halála óta. Harry azóta sem tudta mit tett Dumbledore azon az estén. A Weasley család mélyen gyászolt, furcsa mód még Draco Malfoy sem piszkálta őket. Ő is sajnálta Ginnyt. Harry semmire nem tudott koncentrálni, folyton Ginny járt az eszében.
Hermione is ott volt Voldemort támadásánál, és súlyos sérüléseket szenvedett. Harry nem akarta őt is elveszteni.
Ginny halálának egy hónapos évfordulóján azonban Hermionét kiengedték a Szent Mungo-ból.
- Harry! – zuhant a lány a nyakába.
- Örülök, hogy már jobban vagy – erőltetett egy mosolyt az arcára.
- Te viszont nem vagy jól. Tudom.
- Szerettem Ginnyt.
- Tudom – ismételte Hermione.
- Lefekszem.
Hermione csak bólintott.
Harry szemére azonban nem jött álom. Álmatlanul forgolódott az ágyában. Nézte a csillagos eget, teste elernyedt, majd az oldalára fordult.
Hirtelen neszt hallott. Felpattant az ágyból. Egy kivehetetlen alak suhant felé.
Egyre jobban közeledett, majd a fiút elfogta a kétely.
Pupillái kitágultak, arca rémületet sugárzott. Az alak Ginny volt.

*

Az alak amilyen gyorsan jött olyan gyorsan el is tűnt. Harry nem tudta, hogy hallucinált e, vagy tényleg a valóságot látta. Úgy érezte, kezd megbolondulni. Nem merte elmondani Ronnak, de úgy érezte, hogy beszélnie kell valakivel.
- Hermione! Várj! – szólította meg a kertben.
- Mi történt?
- Láttam tegnap Ginnyt az ágyam mellett. – tért a tárgyra.
Harry nevetést várt Hermionétől, de az megütközően nézett rá.
- Én is láttam valamelyik este.
- MI? – hördült fel Harry – Miért nem szóltál?
- Azt hittem hallucinálok, de lehet, hogy mégsem.
- Mi legyen?
- Nem tudom. Ha legközelebb látod, szólj hozzá.
Harry eltervezte, hogyha megint látja Ginny árnyát, akkor beszélni fog vele.
Aznap este azonban nem látta Ginnyt.
Több, mint egy hét telt el az ominózus este óta, de Harry nem adta fel a reményt, hogy Ginnyt újra fogja látni.
Éjjel azonban Harry felriadt álmából, mikor egy kéz simogatta az arcát.
- Ginny! Ginny te vagy az? – suttogta Harry.
Harry nem számított válaszra.
- Igen Harry, én vagyok – sutyorogta Ginny.
- Nem haltál meg?
- De.
- Te is kísértet vagy, mint Nick?
- Nem. Te zártál a két világ közé.
- Tessék? – ült fel Harry.
Ginny azonban már eltűnt.

*

- Szóval azt mondta, hogy te zártad őt a két világ közé?
- Igen. Meg lehet még menteni? – bár Harry számított az elutasításra.
- Azt hiszem lehetséges.
- Tt…tessék?
- Meg lehet menteni Ginnyt.
- Visszahozhatom az élők sorába?
- Talán. Utána kell néznem.
Harry boldog volt, és…. Szerelmes.
Ginny aznap este is meglátogatta, de a vártnál hosszabb ideig időzött el nála.
- Szia Harry!
- Ginny?
- Igen.
Harry szenvedélyesen átölelte a lányt.
- Nem akarok titkolózni előtted, Harry.
- Mi történt?
- Szeretlek, bár azt hiszem ezzel kicsit elkéstem.
- Én is, Ginny, én is.
Ginny mosolygott.
- Hogy értetted, hogy én zártalak a két világ közé? – kérdezte a fiú
- A Voldemorttal kapcsolatos viszonyod miatt. Nem akartad, hogy meghaljak, és ez rávetült Voldemort akaraterejére is. Nem tudtam meghalni, bár valójában megsemmisültem.
- Hermione segít…
- Hermione?
- Igen, látott egyik este.
- Látni akartam. Nem tudtam, hogy észrevett. Olyan jó volt látni, és Ront is – szipogta.
- Meglátod, kihozunk innen. Valójában mindenki lát téged?
- Nem. Csak azok, akik hisznek bennem. Akik hisznek a túlvilágban, a legmélyebb szeretteim láthatnak. Akik szerettek engem. Draco Malfoy például soha nem fog meglátni – mosolygott.
- Ginny…
Ginny nem válaszolt. Ajkaik közeledtek egymáshoz, majd egy szenvedélyes csókban forrtak össze.
- Mennem kell, Harry. Remélem kitaláltok valamit Hermionéval.
Ginny köddé vált.
Másnap Harry furcsán ébredt. Szíve vadul kalapált, mikor Ginnyre gondolt.
A reggelinél azonban Hermione elkapta a grabancát.
- Harry! Beszélnünk kell.
Ron próbált fülelni, de nem hallott semmit. Gyanús volt neki, hogy valami titkos kis dolga van barátjának Hermionéval.
- Harry! Utána olvastam a dolgoknak, és nagyon kockázatos.
- Mondjad – szólt Harry, és leültek a tó mellé.
- Figyelj, mert egy kicsit durva lesz.
Harry bólintott, mindenre számított.
- Ginnyt csak akkor tudod megmenteni, hogyha a halál közelébe kerülsz. Értsd úgy, hogy haldokolsz. Akkor megláthatod Ginnyt, és visszahúzhatod a való életbe. Ez képtelenség, Harry.
A fiú azonban addigra már futásnak eredt.

*

- Dumbeldore professzor!
- Gyere be Harry.
- Segítenie kell. Elmondom.
Harry elmesélte találkozását Ginnyvel, hogy mit mondott neki, hogy segíteni akar rajta.
- Harry, Hermionénak igaza van. Csak akkor mentheted meg, hogyha a halál közelében vagy. De ha ott vagy, szinte képtelenség onnan kihozni téged és Ginnyt. Nem tartalak bolondnak, de ez nagyon merész vállalkozás.
- Nem számít professzor úr, nem akarom, hogy Ginny az idők végezetéig szenvedjen.
- Rendben van, Harry, de mindent pontosan meg kell tervezünk.

*

Harry elmesélte, hogy miben állapodtak meg Dumbledore-ral.
- A terv pedig a következő: elmondjuk Ronnak a történetet, előkészítjük a terepet. Megsebeznek engem, méghozzá jó mélyen.
Hermione megborzongott.
- Nyugi. Amikor közel kerülök Ginnyhez, egyszerűen kirántom a köztes világból. Amikor már sikerült, Fawkes elsirat, és rendbe jövök.
Hermionénak nem tetszett a terv.
- Harry, meghalhatsz.
- Tudom – sóhajtott a fiú – De nincs más választásom. Szeretem Ginnyt, nem akarom, hogy szenvedjen. Se elevenen, se holtan.
- Ó, Harry – zuhant a nyakába a bozontos lány.
Nem sokkal később feltápászkodtak, és elindultak megkeresni Ront.

*

- Hogy, mi? Ginny él? Csak te tudod megmenteni? – hebegte Ron.
- Igen. De kockázatos.
Harry elmesélte a tervet Ronnak, de a fiúnak sem tetszett.
- Harry, nem kockáztathatod az életedet.
- Nem érdekel, Ron. Ennyit megérdemel Ginny. Témát lezárom, két hét múlva megcsináljuk.

*

A két hét vészesen gyorsan telt el, Harry egyre jobban ideges lett.
Többször beszélt Ginnyvel a tervről. Ginny boldog volt, de féltette Harryt. Sokszor váltottak szerelmes csókokat, egymás karjába bújtak.
- Ginny? – kérdezte egyik este Ron.
- Igen, Ron.
- Úr isten! –zuhant a karjába.
Hosszú ideig sustorogtak, Harry boldog volt, hogy Ron is megbizonyosodott róla, Ginny nem halt meg. Vagyis nem egészen.
A terv előtt utolsó estén Ginny így szólt hozzá.
- Harry, nem kell megtenned. El is ereszthetsz. Ha egy új lányt fogadsz a szívedbe, a lelkem nyugodtan el tud menni.
- Nem. Kész vagyok bármit megtenni. Tudod, hogy meg kell tennem. Lehet, hogy ez a végzetem.
- Én pedig a végzet asszonya? – mosolygott a lány.
- Talán.
- Ezt a kockázatot nem engedhetem meg – komolykodott Ginny.
- Én mégis megteszem. Ne aggódj, Dumbledore mindent előkészített.
- Aggódom, Harry.
- Szeretlek.
- Én is szeretlek.
Megcsókolták egymást, majd a lány eltűnt.

*

Másnap Harry izgatottan ébredt. Nem volt képes figyelni az órákon, egyre csak Ginnyn járt az esze. Délután kettőkor Harry, Ron és Hermione felmentek Dumbledore irodájába. McGalagony, Piton és az igazgató már várták. A terem másik sarkában a Weasley család néhány tagja idegesen várakozott. Név szerint Molly, Arthur, Fred és George.
- Biztos benne, Potter? – kérdezte McGalagony.
Harry bólintott, majd Weasleyékre nézett.
A máskor mindig oly vidám Fred és George üveges szemmel nézték a földet.
Mrs. Weasley odasietett hozzá.
- Drága fiam, ha ezt akarod, tedd meg. Szeretünk – ölelte át az asszony-
Dumbledore kihúzta Griffendél Godrik tőrjét a Teszlek Süvegből.
- Minden rendben lesz Harry.
A fiú bólintott, mielőtt felkészülhetett volna, már érezte a mellkasába fúródott tőrt, a vér ízét.
Harry összecsuklott. Felordított a fájdalomtól. A jelenlévők tátott szájjal figyelték az eseményeket.
A kis hős vonaglott, üvöltött, a vér ömlött ki fiatal testéből. A többiek könnyes szemmel nézték végig vergődését.
Harry érezte, hamarosan eljön a vég.
Megpillantotta Ginnyt, kezdte egyre tisztábban látni őt, egyre közelebbről.
- Harry… - suttogta a lány.
A fiú elkapta a lány kezét, és aranyszínű csillámlás közepette kezdte kihúzni a másvilágról.
Mindenki felujjongott, mikor meglátták Ginny kecses kezét. Harry erejét megfeszítve próbálta új életre kelteni kedvesét.
Hatalmas robaj töltötte be az irodát. Az ajtóban az immáron testet öltött Voldemort és Féregfark állt.
- Adava Kedavra! – szólt a Sötét Nagyúr, és Fawkesra szegezte a pálcáját.
Fawkes nem halt meg, újra testet öltött.
Voldemort kábító átkokat lőtt mindenfelé, eltalálta az összes ott lévőt, még Dumbledore is összeesett.
- Sajnálom, Harry- suttogta halkan.
Harry erejét megfeszítve próbálta Ginnyt kitépni a halál közeléből.
- Potter, Potter. Én győztem, látod.
- Nem, Voldemort. Én győztem. Enyém a szerelmem, a világom. Mindent megkaptam amire csak vágytam, ellentétben veled – zihálta.
- Valóban? – recsegte, miközben Harry kezére taposott – Szép halál vár rád.
- Tudom, hogy meg fogok halni. Nincs esélyem.
- Jól érzed.
Ginny erőtlenül mosolygott egyet.
- Sajnálom Ginny, sajnálom – suttogta.
Pálcáját a földhöz támasztotta, ami elernyedt kezéből menten kipottyant.
Harry lelke elvált a testétől, megfogta Ginny kezét, és tovaszállt.
A szobában lévők Voldemort Nagyúr diadalittas kacajára ébredtek.

Vége