Draco Karácsonya

Draco pöffeszkedve fürdött a társai elismerő és irigykedő pillantásaiban. Az iskolában töltött szenvedéssel teli hónapoknak kevés szebb napja volt, mint a Karácsony. Holtversenyben talán a születésnapjával. Az aznap reggeli postával érkeztek meg a karácsonyi ajándékok.
A Roxfort diákjai közül többen az iskolában töltötték az ünnepeket. Volt, aki azért, mert nem volt hová hazamennie, volt, aki azért, mert szívesebben maradt a barátaival és voltak olyanok is, akiket egyszerűen nem vittek haza a szülei. Ez utóbbiak közé tartozott Draco is, és nem mert volna megesküdni, hogy nem ő az egyetlen. A holdudvarához tartozó Crak és Monstró egy negyedik kategóriába tartoztak: ők Draco parancsára maradtak itt önszántukból.
Az ajándékáradat, mellyel Lucius Malfoy meglepte a fiát, mint mindig, most is lenyűgöző volt, mennyiségét tekintve csakúgy, mint az árát. Csupa drága holmi, csupa olyasmi, amit a Roxfortban tanuló diákok közül senki vagy csak nagyon kevesen engedhettek meg magunknak.
Draco büszkén ült tucatnyi kibontott csomag között és sajnálta, hogy csak az a kevés osztálytársa láthatja, aki hozzá hasonlóan a Slytherin klubhelyiségben bontogatta saját, sokkal szerényebb csomagjait. De legalább reggel mindenki látta, amikor begurult az iskola főbejárata elé a Malfoyok címerével díszített szán, ami az ajándékokat hozta. Még az a ragyás Potter meg a szánalmas bandája is kidugták a fejüket a Griffyndor torony egyik ablakán, Draco nem kis örömére. Bárcsak most is itt lennének és láthatnák, hogy mi minden volt azokban a hatalmas, csillogó csomagokban.
Draco vagy egy órán át bontogatta a portékát, fennhangon méltatva az épp kezében lévő drágaság minőségét, és még csak véletlenül sem felejtette el az érdeklődőkkel közölni az árcédula tartalmát, amit az apja, ki tudja miért, még csak véletlenül sem takart le vagy tépett le róla. A legnagyobb csomagot gondosan a végére hagyta. Minden egyes kibontott ajándék elragadtatást váltott ki a többi diákból. A kisebbek ott álltak körülötte, és még a végzősök is oda-odapillantottak a saját ajándékaik közül, és ha már odapillantottak, akkor bizony ott is ragadt a tekintetük. Crak és Monstró, az a két marha egyenesen eksztázisban volt, főleg akkor, amikor kiderült, hogy Mr. Malfoy a fia két legjobb barátjára is gondolt és nekik is küldött egy-egy "apróságot".
Az elismerő gratulációk és pillantások azonban lassan megritkultak. A diákok elég hamar elkezdtek kifelé szállingózni a klubhelyiségből a dormitóriumok felé. A bőséges és laktató karácsonyi lakoma mindenkit hamar elálmosított. Crak és Monstró már percek óta ütemesen hortyogott a kandalló előtti kanapén.
Ahogy a felhajtás alábbhagyott Draco kissé unni kezdte magát, így hozzálátott, hogy alaposabban is megvizsgálja az ajándékait. Volt közöttük egy-két igen ritka és értékes könyv. Ezeket további érdeklődés nélkül félredobta. A szokásos karácsonyi torta törhetetlen csomagolásban. Sosem az ízlésének megfelelően csinálták. Majd Crak és Monstró elpusztítja. Egy elefántcsont tollkészlet. Monogramos. Ez talán jó lesz valamire. Címeres és monogramos ingek, talárok, köpenyek, zoknik. Egy láthatatlan ketrec a varangyának. Különleges gyorsító olaj a versenyseprűhöz - ez aratta a legnagyobb sikert a társai között. Egy egész stratégiai terepasztal, növényekkel, épületekkel, parancsra mozgó ólomkatonákkal (ez volt a legnagyobb dobozban). Varázskártya a leghíresebb mágusok képeivel (Dumbledore nem volt közöttük) előrecinkelve. Egy naptár a 2002-es boszorkány-szépségverseny döntőseinek vetkőző képeivel. Tucatnyi soha le nem égő fekete gyertya, láthatatlan tinta és az elmaradhatatlan bőrkötésű, aranyveretes napló. Draco elővette a nyakában lógó apró kulcsot, és a napló zárjába illesztette. El sem kellett fordítani, a könyv rögtön kinyílt és felfedte a belső borítóját. Az üres, márványmintás lapon aranyszínű betűk fénylettek fel: Draco Malfoy naplója 2003. Draco undorodva elhúzta a száját és végigpörgette karcsú ujjai között a pezsgőszínű lapokat. Csak kíváncsiságból a fény felé tartotta az egyiket. Természetesen most sem hiányzott belőlük a család címerét ábrázoló vízjel. Az apja mindig kényesen ügyelt az ilyen apróságokra. Szerinte az ilyen részletekben élnek tovább a családi hagyományok. A naplók anyja rögeszméi voltak, amíg élt, mindig tőle kapta őket. Amikor meghalt, Draco biztos volt benne, hogy soha többé nem kell naplót írnia. Őszintén meglepte, hogy ismét kapott egyet. Apja titokban rengeteget bosszankodott a naplóírási mánia miatt, főleg azért, mert ő is talált minden Karácsonykor egyet a fa alatt. Igyekezett jó képet vágni hozzá, de Draco szinte biztos volt benne, hogy soha nem írt egy szót se, egyikbe se. A naplóírás lányoknak való - mindig ezt mondta, ha meglátta, hogy Draco körmöl valamit bele az anyja kedvéért. Most mégis küldött egyet Karácsonyra. Ahogy újra átpörgette kiesett belőle egy lepecsételt levél. Az ölébe ejtette a naplót és kibontotta. Az apja cikornyás kézírása volt a szokásos levélpapíron:

Év végén jobb jegyeket várok!
Ha bármiből meg mersz bukni, akkor lesheted, hogy velünk jöhess a Kontinensre a nyáron.

Apád

Ezek szerint a családok már az ünnepek előtt megkapták a félévi értesítőket.
Nagyot sóhajtva ledobta a finom mívű könyvecskét és hátradőlt a tépett csomagolópapírok tetején.
- Gebedj meg karácsony alkalmából! - suttogta maga elé.
A Slytherin-torony klubhelyiségét egy hatalmas karácsonyfa uralta, mely zöld és ezüst gömbökkel - a Slytherin hagyományos színeivel - volt feldíszítve. A gömbök persze nem közönséges díszek voltak. Még a legalaposabb szemlélő sem talált volna fonalakat, vagy bármiféle rögzítést, a díszek maguktól lebegtek a fenyőágak között, és folyamatosan forogtak. Ha bárki hozzájuk ért, akkor csilingelő hangot adtak. Maguk a fenyőágak is meg voltak bűvölve: ezüstös csillogás villódzott rajtuk, és ha valaki ráfújt, akkor ezüstszínű por szállt fel róluk.
Draco az otthoni karácsonyfájukra gondolt, a hatalmas ezüstfenyőre, ami minden évben besétált a kúriájuk kertjéből és gondosan feldíszítette magát. Már évek óta nem látta. Mióta az anyja meghalt, Draco soha nem töltötte otthon a Karácsonyt és ez azóta sem változott, hogy az apja újra megnősült. Draco gyomra megremegett dühében, amikor a mostohaanyjára gondolt, aki egyben iskolai tanára is volt. Azóta sem értette, hogyan vehetett el az apja valakit, aki nem "igazi" varázsló, aki dalocskákkal és táncocskákkal helyettesíti a varázspálcát. Még akkor is, ha történetesen a Mágiaügyi Minisztérium elismeri a tudományát. Még akkor is, ha történetesen a Roxfort egyik meghívott oktatója. Még akkor is, ha történetesen gyönyörű.
Az Apja ilyenkor, Karácsonykor mindig díszes fogadásokat adott, hogy mindenkit emlékeztessen, mennyire gazdagok is ők. Draco gyakran kuporgott pizsamában a galériára vezető lépcsőforduló nehéz bársonyfüggönyeinek takarásában és nézte a csillogó, színes forgatagot és azt kívánta, bár ő is lemehetne.
Az udvaron keresztül nevetés hangjai szűrődtek át a többi toronyból. Nevessetek csak! - gondolta Draco és szép arca arrogáns fintorba húzódott. Valami a belsejében mégis összefacsarodott egy pillanatra.
Az ő karácsonyai soha nem voltak vidámak vagy meghittek, de mivel nem ismert ilyen karácsonyt, soha nem is hiányzott neki. Nem bánta, hogy a Roxfortban tölti az ünnepeket, mert otthon úgysem szólt hozzá soha a kutya sem. Vagy ha mégis, az még rosszabb volt. Itt figyeltek rá, meghallgatták, irigyelték és sokan tartottak tőle, a lányok bálványozták. Tizenhat éves volt, az apja szakasztott fiatalabb mása és már majdnem olyan magas is. A házában prefektus volt (még soha nem volt a Roxfortban senki prefektus ilyen alacsony átlaggal), és a kviddics csapat fogója. A legszebb, legjobb családokból való lányok közül válogathatott.
Itt volt valaki. Itt egy Malfoy volt. Otthon csak egy kölyök. Egy kolonc, akit igyekeztek távol tartani.
Dühösen felugrott és a kandallórácson át a pattogó tűzbe dobta a levelet, majd ráüvöltött bóbiskoló fogdmegjeire.
- Hé, ti ketten! Hozzátok fel a szobámba ezeket!
Crak és Monstró félálomban feltápászkodtak és elkezdték felszedegetni a szerte-szét heverő csomagokat.
- Draco, komolyan mondom, ez a terepasztal nem semmi. - recsegte Crak, aki már tizenhárom éves kora óta folyamatosan mutált és képtelen volt bármilyen emberi hangot kipréselni magából.
- Ááá! - kontrázott Monstró - Láttad azokat a muffokat a naptáron? Draco, komolyan mondom, az nem semmi.
- És tudnál egyszer valami olyat mondani, amit Crak nem előtted egy másodperccel mondott el? - felelte Draco.
A két nagydarab fiú egymásra nézett. Láthatóan nem értették, hogy az ifjú Malfoy mire céloz.
- Két ilyen egyforma marhát, mint ti! - folytatta Draco, miközben kihívóan méregette őket, abban reménykedve, hogy legalább az inzultus miatt felcsillan valami értelem a szemükben. Esélytelen volt.
- Szóval azt nem értem, hogy miért nem járnak ilyenek ide a Roxfortba … - folytatta Monstró.
Draco inkább nem várta meg az eszmefuttatás végét. Felkapott egy-két dolgot, és a dormitóriumok felé vette az irányt. Kettesével vette a lépcsőfokokat a szobája felé, berontott és bevágta maga után az ajtót. Amikor pár perc múlva meghallotta, ahogy a két észlény felfelé csörtet a lépcsőn a csomagjaival, inkább magára is zárta belülről, majd kikiabált nekik, hogy hagyjanak mindent az ajtaja előtt. Onnan úgysem mert senki semmit elemelni.
Kinyitotta az ablakát és hagyta, hogy a hideg téli levegő megborzongassa a bőrét. Odakint hullott a hó. Mióta a mostohaanyja az iskolában tanított, azóta minden Szenteste havazott. Ez volt az egyik specialitása: az időjárás-befolyásolás. Az egyike azon tudományoknak, melyeket varázspálcával nem lehetett végrehajtani. Draco évek óta próbálta ellesni tőle, semmi másért, csak azért, hogy egyszer meghiúsíthassa a "Fehér Karácsony Akciót", ahogy ő nevezte.
Rettentő giccsesnek találta ezt az egész karácsonyi cécót. Az a sok csingiling, meg csilivili díszecske. Felfordult tőlük a gyomra. És akkor még ez a hó is. Olyan világos tőle az egész táj, hogy még a fal mellett sem lehet észrevétlenül elsurranni.
Beletúrt szorosan lesimított hajába, majd ledobta a talárját és végignyúlt az ágyán.
- Kinek kell ez a hülye Karácsony? - suttogta félálomban, majd úgy, ahogy volt, ruhában, a takarója tetején elnyomta a buzgóság.